VMSZ ÖTE logo

VMSZ ÖTE jobs and careers

Hungary

About VMSZ ÖTE

Egyesületünk 1999. év őszén alakult a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum területén lévő téli épületek valamelyikében. Közel harmincan gyűltünk össze azzal a szándékkal, hogy létrehozzunk egy olyan vízimentéssel foglalkozó közhasznú egyesületet, amely hatékonyan tud segíteni a vízi balesetek megelőzésében és felszámolásában. Az alapító tagok között számos vitorlázó, úszó, vizet szerető személy volt és mindannyian elszántak voltunk arra, hogy tegyünk valamit, mert a kialakult helyzet már tarthatatlan volt. Kezdetben a Balaton területére korlátoztuk működési tevékenységünket, de baj esetén számos alkalommal segítettünk más területeken is. Megalakulásunkkor a Vízimentők Balatoni Szakszolgálata (VBSZ) nevet választottuk, ezzel is jelezve abbéli szándékunkat, hogy professzionális módon kívánunk tevékenykedni. Határozott elképzeléseinket elkezdtük megvalósítani és ennek köszönhetően jöttek az eredmények. Eredményeink erőt és energiát adnak a további feladatok elvégzéséhez. 2006. év nyarán a közgyűlés az elnökség javaslatára úgy határozott, hogy az Egyesület működési területét az egész országra kiterjeszti. Úgy gondoltuk, hogy ami a Balatonon jól működik és fejlődőképes, azt érdemes az ország más területeire is kiterjeszteni. Ekkor történt, hogy Egyesületünk neve megváltozott és ettől kezdve lett: Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ). Mára már az ország nyolc megyéjében folytatunk operatív tevékenységet. Eredményeink egy példaértékű összefogásnak köszönhetőek. Kitartó és felkészült csapatunk, szakmai céljainak megvalósításához jelentős és folyamatos segítséget kap a szponzorainktól, szakmai támogatóinktól és nem utolsó sorban az állami szektorból. Feladat van bőven, jut mindenkinek! Téged is várunk mielőbb!

Employees
11 to 50
Headquarters
Hungary

Leadership

The top of VMSZ ÖTE's org chart, with how many people report into each leader.

BAPhoto of Bagyó Alex

Bagyó Alex

Président

Jobs at VMSZ ÖTE

No open positions right now. Explore more companies on TheJobsMap.